A minap olvastam egy nagyon szívhez szóló írást. Nehéz lenne belekötni, de én mégis megteszem. Nem azért, mert ne lenne minden mondata igaz, hiszen az. Nem azért, mert ne értenék egyet az írással, mert egyetértek. Pusztán azért kötök bele, mert az ilyen írás pontosan a fentiek miatt borzasztóan veszélyes. Szeretem az állatokat. Szeretem a kutyámat. De bármennyire szeretem, bármennyire tekintem a családom részének, osztom meg vele az életemet, puszilom meg az orrát és hagyom, hogy harapdálja a fülemet, alszom a díványon, hogy a feje a vállamon van, a kutyám bizony „csak egy kutya”.

A fenti felsorolásért már simán megszólna egy kevésbé állatbarát, mert ugye a kutyának a kertben van a helye, minek csókolgatom, miért engedem fel a kanapéra, mennyi dolog, meg takarítás, meg baktérium, sokba is kerül, de ezt mind hallottuk már. Igazuk van. Én vállaltam, mert ettől érzem teljesnek az életemet. Mert az, amit a kutyám ad nekem, az bizony jó. És ezért cserébe elvégzem azokat a teendőket, amik ezzel járnak, ami nem is nagy ár mindazért, amit kapok cserébe.

De nem gondolom, hogy a kutyám adta volna nekem a legszebb perceket. Azokat a családomtól kaptam; a páromtól, a gyerekeimtől, a barátaimtól. Amikor együtt örültünk, együtt nevettünk, vagy csak egyszerűen megöleltük egymást, mint a szeretet nyilvánvaló kinyilatkoztatása. Amikor láttam az arcukon a mosolyt és tudtam, őszintén örültek annak, amit együtt csináltunk. Nem gondolom azt sem, hogy életem legsötétebb pillanataiban a kutyámra kellett volna támaszkodnom. Sokkal többet ért, amikor a kórházban a párom aggódó arcát láttam, mikor felébredtem, mert mellettem virrasztott. Sokkal többet ért a barátaim meleg kézszorítása, és bátorító szava. A gyerekek őszinte mondatai, amivel életet próbáltak vinni a szürke hétköznapokba. Igen, a kutyám mindig ott volt, ott van velem. És vígasztal, és mosolyt csal az arcomra, és bölcsen hallgat, miközben csóválja a farkát, ahogy játszani hív. Nem kutyám a legjobb barátom, nem ő a leghűségesebb, és nem rajta keresztül értettem meg ezeknek a szavaknak a jelentését. A kutya jó barátom, a kutyám hűséges hozzám. De a barátság számomra teljesen mást jelent, mint ahogy a hűség is. Sokkal mélyebb, sokkal intenzívebb érzés, amit csak egy másik ember adhat meg nekem. Mert a kutyám csak egy ösztön lény, aki borzasztóan okos, de óvnék másokat is attól, hogy olyan emberi tulajdonságokkal ruházza fel, amiket másoktól kellene, hogy megkapjon. Ahogy nem is a kutyám az, amire a legbüszkébb vagyok. Természetesen borzasztóan büszke voltam arra, amikor először leült parancsszóra, és hevesen dobog a szívem, amikor séta közben megdicsérik a szépségét, a kecsességét, amin sokat dolgoztam, hogy így legyen. De sokkal büszkébb vagyok akkor, amikor a társammal örülhetek, vagy amikor a srácom sakk bajnokságot nyer. Amikor elvégzi az iskolát, megteszi az első lépéseket, elolvassa az első szót életében, vagy kimondja először, hogy Apa, vagy mondok jobbat, amikor a párom kimondja a legfontosabb szót; Igen. Ezek bizony sokkal többet érnek. Mint ahogy a szeretteimmel elköltött vasárnapi reggeli is fontosabb, mint mondjuk egy újabb „trükk”, amit a kutyámnak megtaníthatok. Persze, én is esek erős túlzásokba, mint amikor a Húgommal reggel heves orrfújás közepette összenevettünk, hogy nekünk egy fia gyógyszer nem volt otthon a lakásba, hogy csökkentsük a megfázásunk tüneteit, de a kutyáinknak egyszerre adtuk a vitamin tablettát, mert nekik bizony volt. Mert a kutyám, aki „csak egy kutya” valóban sok emléket ad, valóban megmutatja, hogy milyen is az önfeláldozás, mi az emberség. De szomorú, ha csak a kutyám az, akin ezt gyakorolhatom, és az egyetlen aki erre emlékeztet.

Mert nekem a kutyám „csak egy kutya”. Só az életem levesébe, ami nélkül a leves nem sokat ér, de sót sem ennék önagában, mert nem pótolja mindazt, amibe a sót tenni kell. Tehát, amikor a szeretteid azt mondják neked legközelebb, hogy "csak egy kutya", akkor Te tudd, ők nem "csak nem értik", hogy az nem "csak egy kutya", hanem finoan arra figyelmeztetnek, hogy abban a "csak kutyában" keresel valami olyant, amit bennük kellene. És ha Te még mindig azt mondod, nem "csak egy kutya”, és én „csak nem értem”, akkor én mondom Neked; Te nem érted.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.